Exploits of the heroes of Vandira

Mozgó Torony nyomában

998 YK, Therendor (Treeborn) hónap 18. Wir

A csapat estére elért a Beler völgyébe, ahol a patak partján álló magányos vadászházban húzták meg magukat. Dracon és a warforged úgy döntöttek, hogy felmennek a szemben lévő dombra, ahonnan állítólag látták a mozgó tornyot, annak ellenére, hogy besötétedett.
A felfelé útjuk akadálytalanul ment, azonban épp visszafelé indultak volna, mivel nem láttak tornyot, mikor is egy vadkan rontott rájuk. Dracon neszeket hallott és lehajolt egy kavicsért, de már rá is rontott az agresszív állat. Hősies bátorsággal megvárta, míg az állat egészen közel ér hozzá, hogy tűzvarázslatával telibe találja. Balszerencséjére a vadkan rohamát ez nem állította meg és pont elérte, mielőtt egy fa mögé vetődhetett volna. Több kardcsapásra volt szükség, hogy a dühöngő állat végre kimúljon, addig azonban Dracon lábát marcangolta. Csupán valamiféle mágikus fortélynak köszönhette, hogy egészen jó bőrben maradt.
Elhatározták, hogy visszaviszik a vadkant, de alaposan eltévedtek és éjfél közeledett, mire végre visszataláltak a vadászkunyhóhoz, ahol a többiek már türelmetlenül várták őket.

Therendor hónap 19. Zor
Másnap egész nap esett. Délig a vadászházban maradtak, míg Wilan lenyúzta és kibelezte a vadkant, majd – jócskán felpakolva a szerzett húsból – ismét felmentek a dombra. Itt észrevettek egy sávot a szemben lévő erdőben, ahol kidőltek a fák. Megvizsgálva, furcsa nyomokat találtak, ami arra utalt, hogy egy nyolc-tíz méter szélességű valami haladt itt el, úgy tűnik valamiféle pókhoz hasonlatosan sok lábon.
Estig követték a nyomokat, melyek a csapat eddigi haladásával majdnem szemben, délre vezetett. Így történt, hogy este olyan közel kerültek ismét a vadászházhoz, hogy visszatértek éjszakára.

Therendor hónap 20. Far
Tovább követve a nyomokat, megpillantottak egy fekvő embert. Közelebbről megvizsgálva kiderült, hogy pár napos hulla és egy másik is a közelében fekszik. Vadásznak néztek ki, akiket karddal harcban leöltek, kifosztottak és még a füleiket is levágták.
Délután egy dombhátra felérve egy tornyot és annak a lábánál egy felégetett apró falu romjait pillantottak meg. Az eddig követett nyomok a falu felé vették az irányt, így aztán a csapat is így tett.
A falu házait nem csak felgyújtották, de a leégett romokat még szét is szórták, a torony azonban nagyjából érintetlenül állt, csak néhány kő omlott le, többek között a kapu elé. Dracon a köveket kezdte elgörgetni, amikor is Iram hörgő neszeket hallott meg a kapu mögül, ahonnan egyébként hullaszag is áradt.
Harcra felkészülve görgették el a köveket a kapu elől, de még így is majdnem meglepte őket, amikor bentről akkora erővel lökték ki a vaskos faajtót, hogy a maradék kőtömb odébbrepült. Két veszedelmes élőholt rontott ki és támadt rájuk. Szörnyű csata vette kezdetét, az egyiket sikerült elpusztítaniuk, a másik azonban áttört a csapaton és a továbbiakban rájuk fittyet hányva elindult a mozgó torony nyomaival egyező irányba. Későbbi vizsgálódásaik során kikövetkeztették, hogy a két élőholt a torony urának két fiából lehetett.
A toronyban lemészárolva találták az egész falu lakosságát és köztük a torony urát, Venderon urat. Azonban a pincében bebörtönözve egy lányt találtak, Reminát, a színésznőt, aki hercegnői jelmezben hetek óta sínylődött ott. Mint elmondta, ártatlanul tolvajlással vádolta meg a vár ura és bebörtönözte. A tornyot feldúló orkok ugyan megtalálták, de röhögve ott hagyták a cellában, hogy éhenhaljon.
Alaposan átkutatva a tornyot megállapították, hogy a támadók a tetőn át jöttek be – valószínűleg a mozgó tornyot ostromtoronyként használva. Dracon pedig a pincében egy titkos járatot is talált, mely egy boszorkánykonyhába vezetett, aminek egy másik titkos kijárata a faluban érte el a felszínt.

Therendor hónap 21. Sar
Remina társaságában tovább követik a nyomokat, főleg, hogy a vártorony tetejéről előző nap mintha láttak volna egy másik tornyot délre, a következő dombon túl. Ebédidőre elérik a gerincet és valóban megpillantanak egy karcsú tornyot az előttük elterülő völgy túloldalán, egy sziklaszirt tövében.
A színésznőt és a lovakat hátrahagyva megközelítik a tornyot, amit furcsa köd vesz körbe és orkokat látnak táborozni a tövénél. Orkok nyomait találják meg a völgyben és egy régebb óta használt csapást is. A csapás mentén pedig egy fa törzsébe vésve egy rejtett jelet találnak: egy darut.
Elhatározzák, hogy felmásznak a torony feletti sziklaszirt tetejére, természetesen jó nagy kerülővel, nehogy meglássák őket, azonban mielőtt felértek volna rájuk esteledett.

View
Behatolás Felnaharba

998 YK, Therendor (Treeborn) hónap 26. Zor
A csapat a Fehér Daru Mester mesterrel folytatott teológiai értekezés után elindul északnak, hogy Khawut megbízását teljesítsék, és megpróbálják tanítványát, Avalritát, kiszabadítani az orkok fogságából, ha egyáltalán náluk van.
Kora délután elértek Hegyhát Falvába, ahol látták, hogy egy kereskedő, Tibol a boros egy szekérnyi boroshordóval épp sátrakat állít a faluszéli réten. Megtudják, hogy a közeledő Irian együttállás előestéjére készülnek, ami minden harmadik tavasszal fordul elő, és ezt rendszeresen megünneplik. Tekepályát kalapáltak épp, amiből verseny is lesz majd, no meg persze boros sátrat is fognak állítani.
Mivel az ünnepség három nap múlva lesz, legfeljebb visszafelé menet néznek be. Viszont épp, amikor elindultak volna a faluból, egy favágó jött szembe, éktelenül kiabálva, hogy egy szörnyet látott. Hőseink fogták magukat és elindultak megnézni, azonban a pataknál megtorpantak. A víz ugyanis előttük örvényelve felágaskodott és elállta útjukat. A túlparton a fák között eközben egy hatalmas test döngő lépteit hallották, majd egy túlparton ragadt, ruhát mosó leányzó sikítozása keltette fel figyelmüket.
Kétfelé váltak a patakparton és így kicselezték a vizitündért, aki ugyan lerántotta a vízbe Wilant, de amikor felismerte, hogy druida át is engedte. A túlparton egy hatalmas, ametisztekkel borított kőelementál-szerű lényt pillantottak meg, aki feltűnően rossz bőrben volt. Amikor a druida megpróbálta meggyógyítani, elmondta neki, hogy reménytelen, az ő sebeit sok évtized pusztítása okozta. Iram szerint arra utalt, hogy ő egy hegy szelleme, és sérülései szimbolikus megnyilvánulásai a hegyben folytatott bányászatnak. Wilan megtudta, hogy Beleshnek hívják a lényt, és hogy lassú tempójában a jövő héten megtartandó gyűlésre indult.
Dracon közben a túlpartra menekítette a parasztlányt, akivel az este folyamán közelebbi ismerettségbe is került, míg a többiek Iram megbokrosodott lovát kutatták fel az erdőben.

998 YK, Therendor (Treeborn) hónap 27. Far
Reggel indultak tovább Hegyhát Falváról, mely a legészakibb megmaradt falu. Pár óra múlva lovak zaját hallották, és elrejtőztek, de kiderült, hogy csak Wers-Valon ir’Urakim és két barátja az, a vadászó nemesek, akikkel tíz napja a fogadóban ismerkedtek meg.
A nemesek, mikor a városban elterjedt a híre a mozgó toronynak és a Felnaharból fenyegető veszélynek, elhatározták, hogy megnézik maguknak ezt a tornyot. A csapat előtt meg is járták az utat, igaz, csak a távolból kémlelték ki a tengerparti erődöt. Elmondták, hogy a tornyot felborulva látták a várfalon kívül, a folyó partján.
A borús-szeles időjárással mit sem törődve haladt tovább a csapat és estére ők is megpillantották Felnahar várát. Azonban úgy döntöttek, hogy távolabb húzódnak és jó két órát baktattak, mire a druida úgy ítélte meg, hogy megfelelő táborhelyet találtak. Balszerencséjükre tévedett, az éjszaka közepén az őrködő warforged ugyanis neszeket hallott, amelyek két irányból közelítettek feléjük. Felébresztette Iramot, aki a többieket, ekkor azonban a sötétségből orkok és farkasaik törtek rájuk.
Az egyik farkas rávetette magát a druidára és kis híja volt, hogy ki nem tépte torkát egyből, de végül Wilanfeltápászkodott és egy nagyobb csapással elkergette a dögöt. Másik két farkas közben a kikötött lovakat támadta meg, és csúnya sebeket is ejtettek két hátason, de a paták végül erősebbnek bizonyultak.
Az orkok azonban sokkal keményebb ellenfeleknek bizonyultak. Dracon tűzvarázslataival leterített egyet, azonban a maradék három rájuk vetette magát. Épp kezdett a csata hevessé válni, mikor az orkok vezetője felismerte Wilant és megálljt parancsolt társainak. Sajnálatos mód a társai a harc hevében lassan reagáltak erre, a csapatból pedig egyedül Dracon értett orkul. Az ork vezér, aki Irammal küzdött hátralépett, Iram pedig ezt látván egy másik orkra támadt rá. Ezen az ork vezér felháborodott és örjöngő dühhel vetette rá magát a kalandozókra.
Draconnak sikerült még egy orkot leterítenie kardjával és utolsó tűzvarázslatával, ám a csapat vesztésre állt. Mikor a warforged kidőlt a harcból, Dracon ügyes trükköt vetett be. Bűbáj varázslatot mondott az ork vezérre, majd orkul elkiálltotta magát, hogy “Megadjuk magunkat”. Így a mágia, ravaszság és őszinteség érdekes kombinációjával sikerült lecsillapítani az orkot, aki társát is visszaintette és békés beszélgetés vette kezdetét a félholtra vert három kalandozó és az őrjöngéstől kifáradtan lihegő két ork között.

998 YK, Therendor (Treeborn) hónap 28. Sar
Másnap kimentek a tengerpartra és hosszas kutatás után megtalálták az állítólag sakálfejre hasonlító sziklát, ami mögött a titkos barlangjárat kezdődött. A lovakat bevezették és kikötötték, majd elindultak a hosszú föld alatti járaton a vár alá.
A térképük útmutatását követve megtalálták a járat végétől kissé visszább elrejtett illúziófalat és az úgyszintén jelölt vermet is. Aggódva tapogatóztak az illúzió-sziklában, míg végül Dracon kavicsokat hajigálva felbecsülte, hogy mintegy három méter szakadékon kell átkelniük, amin Iram át is ugrott. Túloldalt rögzítve a kötelet a csapat többi tagja is átkelt, azonban a warforged súlyát már nem bírta el Wilan egyedül, így a kötél kicsúszott kezéből, mire a warforged lezuhant, a több mint tíz méter mély verem mélyén elhelyezett pengékre. Szerencséjére közepes sérülésekkel megúszta és sikerült kihúzni végül a veremből.
Ezután egy mágikus forgó szobának a rejtélyét kellett megfejteniük és így eljutottak egy nagyon baljóslatú terembe. Itt két járatot láttak, a térkép szerint balra kellett menniük. Azonban a jobb oldali járatban egy előttük járó kalandozó csontvázát pillantották meg. Wilan és Dracon óvatosan megállt a járaton kívül, azonban a warforged odalépett a holttesthez és megfordította, miközben Iram a másik járatot őrizte.
A warforged a halott kardját vizsgálgatta, mikor Draconnak feltűnt a csontváz ezüst gyűrűje és egy mágia észlelése varázslat elmondásával megállapította, hogy bizony mágikus és hogy a holttest zsákjában két további varázstárgy rejtőzik. Kapzsisága kerekedett felül és belépett a járatba, ahol is balszerencséjére felnézett a szembelévő fal tetejére, amit eddig a külső boltív takart. Mágia érzékelő varázslatát szinte elvakította az ott lévő rúnából sugárzó mágia, amelyet szerencsétlenségére ezzel, hogy rápillantott, aktivált is. A warforged és Dracon holtan rogytak össze.

A két megmaradt kalandozó kihúzta társaik holttestét az átjáróból, majd ezután a térképen jelölt útvonalról le nem térve bejutottak a vár börtönébe, ahonnan kiszabadították a törpe varázslónőt.

View
Új kezdetek

998 YK, Eyre (Rainsong) hónap 1. napja Sul
Athar a kocsmában nyomoz az emberrablások után.

998 YK, Eyre (Rainsong) hónap 2. napja Mol
Athar délután a kikötői kocsmában felkeresi Izim Terist. Az hevesen, bár átlátszóan tagadja, hogy bármi köze lett volna az emberrablásokhoz, majd sértetten távozik a kocsmából. Athar utána ment, a zsebtolvaj pedig megpróbálta leszúrni, de balszerencséjére megcsúszott és hasra esett. A nagydarab kalashtar megragadta és bevonszolta egy sikátorba Izimet és vallatóra fogta.
Megtudta, hogy Izimet csak zárnyitáshoz bérelték fel, a többit két furcsa, csuklyás alak végezte. Annyit tud csak, hogy vagy Imine vagy Dol házába vitték az elrabolt suhancokat. Viszont a balhéba Buzur Martons szervezte be.
Este Athar elment Buzur Martonshoz, aki egy céh-független artificer, mellesleg pedig orgazda. Amikor bekopogtatott látta, hogy valaki kinyitja a felső szinten az ablakot, de épp ekkor nyílt az ajtó is. Buzur, aki egy üres, ámde füstölgő tekercset tartott a kezében, rendkívül kínosnak érezte a kalashtar faggatózását az emberrablásban betöltött szerepéről, mikor is nyögések hallatszottak az emeletről. Az artificer felsietett, majd kicsit később az kalashtar is.
Az első emeleten, a laborban egy nagy asztalon Dracon kezdett épp magához térni, a házigazda azonban a második emeletre ment fel, mintha valakit keresne.
Az értetlenül magához térő félelf, a faggatózó kalashtar és a feszengő házigazda beszélgetése végül azzal végződött, hogy Buzur elárulta, hogy az emberrablók Imine házához tartoznak. Athar távozott, de hamarosan Buzur utána küldte Dracont is, miután elmesélte neki, hogy halott volt, Jaud úr hozta ide, a feltámasztás tekerccsel egyetemben, aminek köszönhetően visszatérítette az életbe, azonban a lélek ilyenkor gyenge és további komoly mágikus rítusokra van szükség, hogy visszanyerje teljes életerejét.
Imine képes ezt elvégezni, most pedig, az Irian együttállás miatt különösen könnyű – nem lesz szükség nagy értékű drágakövekre a varázslathoz. Jobban teszi tehát, ha felkeresi a boszorkányt, mielőtt a kalashtar esetleg megölné.

998 YK, Eyre (Rainsong) hónap 3. napja Zol
A Lyrandar ház egyik hajóján megérkezik Arnius és Korrak, akik hasonló visszahúzódó természetüknél fogva egész megkedvelték egymást a hajóút során, amiben az is segített, hogy csak nekik voltak lovaik, amiket rendszeresen ápolni kellett az úton.
Arnius felkereste Buzur Martonst, hogy megtudja, honnan és kitől szerezte be azt a bizonyos intraziás korall darabot. Az artificert egy nagydarab félork testőr társaságában találták, rendkívül ingerült állapotban. Hiába bérelt fel egy izomembert, most már két felfegyverzett páncélos alak faggatta pultalatti üzelmeiről. Rövid beszélgetés után úgy döntött, nincs kedve végigcsinálni az előző esti mizériát, inkább gyorsan elmondta, hogy Felnahar közelében, egy szigeten, a hajóroncsok közt találták a leletet, és azt is hozzátette, hogy két alak épp ma reggel indult el oda.
Így aztán, miután a törpe megállapította, hogy a száz éve nem fizetett járadék még várhat néhány napot, együtt ültek lóra, és hamarosan utolérték a két másik kalandozót.

View
A Vadon Elszabadul

998 YK, Eyre (Rainsong) hónap 5. napja

Hőseink elvállalták, hogy míg a “szakadár” tieflingek délben a tengerparton egy rítust végeznek el, addig segítenek megvédelmezni őket a “lojalista” tieflingek támadásától. Iminéék három, az együttállás során elfogott, xag-yát tartalmazó, khyber sárkányszilánkokkal elkészített mágikus ketrecet vittek le a hajóroncshoz.

A hősök és két tiefling, Hurud és Azikia pedig a hegygerincről figyelték, amint a sziget másik felén kikötnek az ellenséges csónakok és mintegy tucatnyi támadó beveti magát az erdőbe. Készülődés és feszült várakozás következett, ami során Hurud éreztette nemtetszését azzal kapcsolatban, hogy egy kiugró szikla tetején helyezkedtek el, lőfegyverekkel készen.

Az ellenség a hegyoldalban feljebb lopakodott és a csapatot meglepvén nyílzáport zúdítottak rájuk. Csak Azikia volt elég gyors, hogy azonnal odaforduljon, de a nagy kapkodásban az előtte álló szövetségeseibe lőtt. A kialakuló nyílpárbaj a támadóknak kedvezett, mivel ők tizen lőttek, míg a csapatból csak hárman viszonozták a tüzet. Így aztán néhány lövés után mindenki fedezékbe húzódott, egyedül Korrak maradt fent a sziklán, egy bokorba vetődve, és onnan figyelte az erdőbe visszahúzódó ellenség mozgását.

A törpe erdőjáró észrevette, hogy a támadók kétfelől próbálják bekeríteni őket, Hurud pedig elindult, hogy elébe vágjon a felülről kerülő ellenségeknek. Hamarosan újra röpködni kezdtek a nyílvesszők: Azikia és Arnius a lentről kerülő tieflingekkel harcolt, Dracon és Athar lőfegyverek híján a szikla mögött várakoztak, míg Hurud megrohamozta a fentről kerülő ellenséget. Korrak egy kicsit besegített íjával az ork-tieflingnek, de hamarost nagyobb baja is volt: két támadó észrevétlenül a közelébe lopakodott és megtámadták. Így aztán egyszerre három helyen is dúlt a csata.

Hurud négy ellenféllel viaskodva kettőt is levágott közülük, Korrak pedig ledöntötte lábáról egyik támadóját. A többiek eközben egyenlő küzdelmet vívtak négy támadójukkal, azok össztüze Arniust visszakényszerítette Arniust a szikla fedezékébe, miközben Athar és Dracon elrohamozott mellette.

Dracon lándzsás rohama bátor volt, de kevésbé sikeres: a tieflingek varázslövedékek záporát zúdították rá és a feltámasztástól amúgy is legyengült félelf hamarost elterült. Azonban eddigre sikerült Azikia és Arnius nyilainak leterítenie egyik támadójukat.

A támadó tieflingek látták, hogy már hárman is elestek közülük, egy negyedik Korrak lábánál hever, és a védők közül még csak egyet sikerült leteríteniük, így hát egy jelre egyszerre menekülni kezdtek. Athar még levágott egyet közülük, a többi azonban elmenekült, beleértve azt is, akivel Korrak viaskodott.

Eközben a tengerparton végrehajtották a rítust: egy krakent idéztek meg, amely elkezdett összeolvadni a xag-yák segítségével animált hajóval. Az így keletkező furcsa kraken-hajó hibrid elindult ki a nyílt vízre, azonban a hajótest kettéroppant, a kraken pedig sebzetten visszavonult a tenger mélyére. Imine és társai csalódottan nézegették a rítushoz használt könyvüket, amelyen Arnius a Lyrandar ház jelét fedezte fel.

Imine házába visszatérve átbeszélték a dolgokat. Kiderült, hogy a különféle leletekkel egyetemben a jegyzeteket is a hajóroncsból zsákmányolták, a jegyzetek pedig egy kraken-hajó fúzió (eddig kipróbálatlan) terveit tartalmazták. Arnius megállapodott Iminével arról, hogy ha kap egy listát a tieflingek birtokában lévő Lyrandar leletekről, akkor elmegy és egy árajánlattal tér vissza számukra. A boszorkány megjegyezte, hogy szép dolog a bizalom, de el fogják rejteni majd a leleteket, úgyhogy ne is próbálkozzanak azzal, hogy katonákkal térnek vissza árajánlat helyett.

Mivel segítettek nekik a harcban, Imine hajlandó volt Dracont meggyógyítani, de megjegyezte, hogy mivel két rítusra is van szükség, csak az egyik szívességet tekinti rendezettnek.

Athar ügyében nem jutottak sokra egymással. Imine annyit mondott, hogy háznépéhez tartoznak nem teljesen törvénytisztelő foglalkozást űző tieflingek is, akik lehet, hogy részt vettek alvilági üzelmekben, de neki nincs tudomása a fiatalok elrablásáról. Még annyit fűzött hozzá, hogy Dol háza a Belhiz fjordnál van.

998 YK, Eyre (Rainsong) hónap 6. napja
Reggel Imine befejezte Dracon kezelését, ám azt mondta neki, hogy a hatás csak akkor lesz végleges, ha még az Iriam együttállása befejezte előtt megerősíti a rítust. Ennek egy jó módja lenne, ha megfürdene az innen nyugatra fekvő erdőben található nimfa tavacskájában. A tavacska az erdő szívében, Felnahar várától és a Gurbend folyótól nyugatra található, mintegy másfél napnyira innen.

Arnius, mivel úgyis azt mondta neki Imine, hogy pár nap múlva jöjjön vissza, úgy döntött elkíséri Dracont. A többiek elgondolkoztak, hogy vele menjenek-e, de miután megtudták, hogy az erdőben orkok és lojalista tieflingek is ólálkodnak, úgy érezték szüksége van a félelfnek védelmükre. Azonban kicsit aggódtak, hogy a nimfát megpillantva el ne veszítsék szemük világát.

Elindultak hát a vadonba, és alkonyatra épp átkeltek a Gurbend folyón, átúsztatva a lovakat. Az erdő éjszaka különösen sötétnek és eleminek tűnt, az akkor kezdődő Lamannia együttállásnak köszönhetően.

998 YK, Eyre (Rainsong) hónap 7. napja
Másnap az erdőben utaznak Korrak vezetésével. Egy oroszlánnál is nagyobb macskaféle lábnyomaira bukkannak és a délután folyamán többször érzik azt, mintha valami figyelné és követné őket.

Estefelé elérik a nimfa völgyét, és úgy fél mérföldre a tavacskától megállnak. Innen Dracont egyedül küldik tovább, hogy csak ő vakuljon meg, ha mégis úgy adódik. Dracon óvatosan megközelíti a nimfa tavacskáját, de mivel nem talál senkit, gondtalanul megfürdik benne és visszatér a többiekhez. Eközben elered az eső.

Hamarosan nagy vihar támad és a természetet jól ismerők számára feltűnik a vihar természetellenes mivolta: nem érezték előre az állatok sem, a levegő szagán se érződött, egyszer csak a semmiből érkezett. Szerencséjükre sikerül egy szélvédettebb táborhelyet találniuk és tüzet is raknak, hogy ne fázzanak meg.

998 YK, Eyre (Rainsong) hónap 8. napja

Éjszaka során az épp őrködő Arnius azt veszi észre, hogy farkassá változik. Körbenézve látja, hogy a többiek is állatokká változtak! Korrakból kígyó lett, Atharból vadkan, Draconból pedig egy nyúl. A lovak megvadulnak, de nem tépték el kötőfékeiket, a kalandozók pedig felébrednek értetlenül nézve magukra és egymásra. Azt felfedezik, hogy ugyan állathangok jönnek ki a torkukon, mégis értik egymás beszédét.

Megvárják a reggelt, de mikor a bűbáj nem múlik el, elhatározzák hogy felkeresik a nimfát. Azt hiszik, hogy Dracon valamivel megsértette a nimfát, és ezért történt ez velük. A nimfa azonban még mindig nem volt otthon, néhány óra múlva jelenik csak meg. Kacarászva mondja el nekik, hogy az ork druidák vezetésével az erdő szellemei gyűlést tartottak, és a kettős együttállást kihasználva varázslatos vihart idéztek, mely elszabadítja a vadon erejét. Átváltoztat minden humanoidot (kivéve az orkokat, akik már összhangban vannak a természettel), az erdő pedig megtámadja Vandirát. A céljuk az orkoknak továbbra is a város és a civilizáció elpusztítása és a háborítatlan természet visszaállítása.

Hőseink nem voltak túlságosan boldogok, amikor ezt meghallották…

View
Állati kalandok

998 YK, Eyre (Rainsong) hónap 8. napja

Állatá változott hőseinken végül megesett a nimfa szíve, és felajánlotta, hogy segít nekik. Ő maga ugyan nem tudja megtörni a bűbájt, az ork druidák pedig nem lennének hajlandóak rá, de a rítuson részt vett két elf is, ők valószínűleg hajlandóak segíteni. Meg is mutatja nekik a tavacskájában, hogy hogy zajlott a rítus és hogyan néz ki Halan Ivred és öccse Abman Ivred.

Eközben azonban hőseink hátrahagyott lovait lemészárolta egy bestia. A nimfa ezért egy küldetéssel bízza meg őket: ha biztosítják, hogy a nap folyamán nem szennyezi be a nimfa völgyét újabb vérontás, akkor útba igazítja őket az elfekhez.

Elindulnak hát feladatukra, először is azonban hátrahagyott táborhelyüket közelítik meg. Míg a farkas és a kígyó előreoson, addig a vaddisznó hátramarad a nyúllal. Véres látvány tárul a szemük elé, mindegyik ló halott és egy láthatatlan valami lakmározik épp az egyik bensőségein.

Óvatosan eltávolodnak és bízván abban, hogy a láthatatlan dög pár napig ellesz a lovakkal, elkezdenek járőrözni, miközben továbbra is zuhog az eső. Farkas, érzékeny szimatával vérszagot fog és egy kis vércsíkot követve egy sérült lábú rókát találnak. Hamarosan kiderül, hogy ő is egy átváltoztatott humanoid, aki dühében nekiugrott az orkoknak, de egy jól irányzott csizmarúgástól elrepült. Törött lábbal elvonszolta magát, de már a halálán van. Hogy megakadályozzák az újabb halálesetet, no meg felebaráti szeretetből Athar meggyógyította a rókát, mert a kézrátétellel gyógyítás vadkan alakban is működött. A nyuszi Dracon azért kicsit aggódott a róka miatt.

A nyüzsgésre felfigyeltek fentről és hamarost egy fekete szárnyú és öltözetű gyönyörűszép nőalak szállt le a tisztásra. Magához vette a rókát, aki tisztelendő anyának szólította, és mondta, hogy már kereste, de ha nincs ez a nyüzsgés nem találta volna meg. Épp távozni készült, mikor a csapat segítségét kérte. Visszaereszkedve meghallgatta történetüket, majd a segítségnyújtást visszautasítva, de jó szerencsét kívánva távozott.

Hőseink fejüket összedugva kisakkozták, hogy a fekete angyal egyike lehet azoknak a szárnyas ördögöknek, akiket Imine emlegetett, a róka pedig a lojalista tieflingeknek, akikkel pár napja harcoltak. Ezekre rádöbbenve örültek, hogy megúszták ennyivel és hogy nem kotyogták el, hogy belefolytak a tieflingek harcába.

Késő délutánra járt az idő, mikor vonyítások és üvöltések verték fel az erdő csendjét. Megközelítve a hang forrását bizarr látvány tárult szemük elé: a láthatatlan lovak réme (amely most halványan derengett) és egy farkasember készülődtek megküzdeni egymással, körülöttük pedig direwolfok és különféle állatalakot öltött levegő és földelementálok vonyítottak és drukkoltak. Mint megtudták a hellcat, merthogy az volt, és a likantróp a falka fölötti irányításért harcolt. A fenevadak pedig délre, Vandira ellen készülődtek.

Izzadtak hőseink, ugyanis a párharc eldurvult, márpedig meg kellett akadályozniuk, hogy újabb halál szennyezze be a nimfa völgyét. Egy különösen gonosz kinézetű ködből álló farkas azonban lelkesen uszította a nyerésre álló vérfarkast, hogy tépje ki a macska torkát, úgysem lenne képes a falkával együttműködni.

Azonban a nyúl nem bírta befogni a száját és halkan motyogta, hogy “hagyd életben!”. Észrevette őt egy földelementál és hamarost a farkasok jó része őt üldözte. Nem kellett több, felkötötte a nyúlcipőt és iszkolt a nimfa tavacskája felé. Egy hatalmas farkas üldözte, ám farkassá változott társa is, hogy ha szükséges közbeavatkozzon. Végül a nyúlnak egy hirtelen kanyarral sikerült leráznia üldözőjét és megmenekülnie.

A nimfa, mivel teljesítették kérését, egy megbűvölt falevelet adott nekik. Csak rá kellet fújniuk és ezüst fénnyel derengve fellebeg és megmutatja nekik az irányt. Az éjszakában menetelő állati hőseink hamarost egy tábortűz fényét pillantották meg, aminél egy dzsinn főzött egy kondérban valami gyanúsan fortyogó ragut. Szívélyesen megkínálta őket (a nyuszit egy répával) és a beszélgetés során megtudták, hogy ő az Alkonyi Erdőből érkezett ide. Feltűnt azonban hőseinknek, hogy a dzsinn szeme ugyanúgy zöldesen kavarog, mint a ködfarkasé, aki a falkában uszított és Athar inkább nem kért a felkínált kígyóraguból. Jól is tette, ugyanis a förtelmes étel hamarosan megfeküdte mindenki gyomrát.

A dzsinn elment, ők pedig a tűz mellett letelepedtek kicsit aludni. Azonban pár óra múlva végleg kialudt a parázs is, így éjfél tájban újra útnak indultak.

Egy vadcsapásra vezette el őket a nimfától kapott levél, ahol két medvével találkoztak. A medvék barátságosak voltak és elpanaszolták, hogy a mamájuk eltűnt tegnap, nem tért haza. Azt is megtudták, hogy a mama képes emberré változni, ami meghökkentette hőseinket. Megkérdezték a fiatal medvéket, hogy ők nem tudnak-e és kiderült, hogy sosem próbálták. Hőseink unszolására az egyik medve kipróbálta és egy kamaszlánnyá változott. Persze ruhája nem volt, aminek a nyuszi nagyon megörült.

Megígérték a medvéknek, hogy nyitva tartják a szemüket, hátha találnak valami nyomot a mamájukról. Vagyis inkább az orrukat és alaposan megszagolgatták a medvéket. Továbbmenve szagot is fogtak egy idő múlva és az ösvényről letérve követték. A szagnyomhoz vérszag is társult és a vérmedve mamát holttan találták meg, mellette ott térdelt legyőzője Fehér Daru Mester, aki az Ezüst Láng előírásainak megfelelően ezüstport szórt a likantróp szemébe megtisztító halotti rítusként.

Elmondták mit láttak a medvéknek, de óvva intették őket, hogy ne támadják meg az öreg vak orkot most, hisz mamájukkal is elbánt. Elbúcsúzva a gyászoló medvéktől végre elérték a dombot, ahol a druidák a vihart megidézték. Ciklonszerű mágikus szelek most is körbevették a dombtetőt, ahol végre találkoztak a két elf druidával.

Mielőtt azonban visszaváltoztatták volna őket, megjelent ismét a ködfarkas, aki prédájának jelölte meg hőseinket és a vadon törvényeire hivatkozva megtiltotta a druidáknak, hogy beavatkozzanak. Halan Ivred viszont határidőt szabott a farkasnak, egy órája van hajnalig, ha addigra nem vadássza le őket, akkor visszaváltoztatja őket emberré.

A nyúl épp kezdett volna menekülni, mikor is a vaddisznó, a jóság erejét segítségül hívva a gonosz ködfarkas ellen, megrohamozta azt. Hatalmas sebet ejtett a ködfarkas oldalán és hamarost a földön hempergőzve tépték egymást. Beszállt a harcba a kígyó és a farkas is és vadászból préda lett, a ködfarkast elpusztították.

Az elf druidák ezután visszaváltoztatták őket emberi alakjukba, és végre megkönnyebbülten indultak vissza táobrhelyük felé, ugyanis az átváltozásukkor épp őrségben lévő Arniust leszámítva, csak ruháik voltak rajtuk, meg amit útközben állatként felszedtek még: Korrak a szent szimbólumát, a dzsinntől kapott aranyláncot és aranytallért és a nimfától kapott levelet, ami most ezüsté változott.

Azonban a hajnali ködben arra lett az erdőjáró törpe figyelmes, hogy egy egészen másfajta erdőben járnak épp…

View
Magányos Fogadó

998 YK, Eyre (Rainsong) hónap 9. napja

Miközben a reggeli köd oszladozott, Korrak megállapította, hogy jóval melegebb éghajlaton vannak, mint Észak-Aundair. Mint az később kiderült, Thran és Breland határán. Felmászva egy fára, erdőséget láttak maguk körül, ameddig a szem ellát, de a Berkenye fogadó füstjét is észrevették, így arrafelé indultak el, hamarosan rátalálva egy szekérútra.

Az úton azonban nemsokára egy feldúlt kereskedőkaraván romjaiba botlottak. A nyomok alapján hatalmas farkasok lakomáztak a lovakon és embereken. Ennek köszönhetően felszerelést, pénzt és néhány pajzsot és fegyvert is magukhoz tudtak venni hőseink, bár nemsokára vissza kellett adniuk a karaván túlélőinek.

Ugyanis az előző esti támadás során három inas sikeresen elmenekült és elérték a Berkenye Fogadót, ahol éppen egy magas rangú papnő, Besmia ir’Moun, szállt meg tíz fegyveres kíséretében. Brelandba tartottak, egy szökött bűnöző (kultista és gyilkos) kiadatása ügyében. Ők épp a fogadó körül vérfarkasokat láttak ólálkodni, mikor megérkeztek a karaván túlélői. Csak másnap reggel indultak el felderíteni a karaván romjait és útközben találkoztak hőseinkkel. Udvariasan, ámde határozottan őrizetbe vették őket, amíg másnap reggelre nem tisztázódott (a papnő igazmondó varázslata révén) hogy nem likantrópok.

998 YK, Eyre (Rainsong) hónap 10. napja

A fogadóban a részeges gyógyfűvestől, Gurumtól,meghallgathatták Feketeszív király és Hilda a szilfa meséjét. Majd Gurum, elsírván tíz éve eltűnt félork szerelmének tragédiáját, közli velük, hogy ebben az erdőben a gonoszság forrása Feketeszív sírja, biztos ott vannak a likantrópok is.
Besmiának egy ideig győzködnie kellett hőseinket, de végül is szedett vedett fegyverekkel (favágó balta, katonáktól kapott lándzsák és rövidkardok, a karaván romjaiból szerzett pajzsok) kötélnek álltak és elkísérték Besmia csapatát a likantrópok nyomait követve.

A nyomok tényleg Feketeszív sírbuckájához vezettek, ami felett a baljóslatú szilfa terebélyeskedett. Érdekes mód a likantrópok nyomai hétköznapi méretű farkasokra utaltak, ellentétben a karavánnál talált nyomokkal.

A sírbucka bejáratát elzáró tonnányi szikla kissé megdőlt, ezért felülről be lehetett mászni a sírba. Több boltíves teremből álló, kőamforákkal, csontvázakkal, furcsa tárgyakkal és a Shadow és Mockery istenség szimbólumaival tarkított kriptába csak óvatosan merészkedtek be. Besmia megállapítása szerint a díszítési stílus goblinokra utal, és ezt megerősítette, hogy a belső teremben egy goblin király szobra állt középen. Ebben a csarnokban vetettk rájuk magukat a likantrópok, bestiális üvöltéseiktől visszhangzott a kripta. Heves harc vette kezdetét. Besmia az Ezüst Láng áldását kérte a harcosokra, majd megbénította az egyik likantrópot. Dracon tűzvarázslatai és Athar szent fény által vezetett csapásai elől kettő bestia elmenekült egy mellékjáraton, Arnius pedig a papnőtől kapott ezüst tőrrel végzett egy másikkal.

A likantrópok fele meghalt, másik fele elmenekült. Odakint azonban a szilfa megelevenedett és végzett a kint hagyott őrökkel. Sőt, a kriptába leérő gyökerei elől Dracon alig tudott elmenekülni. Mire kimerészkedtek a kriptából már csak azt látták az akonyati fényben, hogy a szilfa-ent öles léptekkel beveti magát az erdőbe, göcsörtös ágaira felnyársalt katonákkal…

998 YK, Eyre (Rainsong) hónap 11. napja
Az erdőben töltött jszaka után az expedíció visszatért a fogadóba. Besmia alapvetően sikernek könyvelte el, hogy elűzték a likantrópokat, megköszönte és kifizette a segítségüket és rájuk bízott egy levelet, hogy értesítsék a thráni hatóságokat, mert ő megy tovább Brelandba.

View
Rejtélyes örökség

998 YK, Eyre (Rainsong) hónap 13. napja. Rellekor város, Thrán.

Hőseink néhány nap utazás után megérkeztek Rellekor városába, azzal a céllal, hogy Lyrandar házi kapcsolataik révén gyorsan visszajussanak Vandirába. Néhány nap alatt feltöltik készleteiket, fegyvereket vásárolnak, köztük néhány alkímiai ezüsttel kezeltet is. Egyébként aznap volt Taran Medion halotti tora.

998 YK, Eyre (Rainsong) hónap 15. napja.
Arnius letárgyalja az utazást Moran d’Lyrandarral. A vandirai eseményeknek világszerte híre lett, a Korranberg krónikába is bekerült egy cikk arról, hogy a vadon és annak teremtményei megtámadták a várost az együttállás idején. Éppen ezért az Ezüst Láng lelkes harcosai gyülekeznek, hogy az arrafelé megjelenő likantrópokkal megküzdjenek. Kibéreltek hát egy repülő hajót, és Moran leboltolta, hogy hőseinket ingyen elviszik magukkal, cserébe majd idegenvezetőként segítik a szent harcosokat.
Zoder Imas, a nemrégiben elhúnyt Taran Medion alkimista laborában dolgozó alkimista reggel eltűnik, este pedig ismeretlen tettesek betörnek a laborba, felforgatják azt, és elvisznek 20 fiola égőezüstöt (silverburn).

998 YK, Eyre (Rainsong) hónap 16. napja.
Moran, akinek a menye Siref d’Lyrandaraz elhúnyt Taran Medion örököse megkéri a csapatot, hogy segítsenek utána járni az ügynek illetve megvédeni fiát és annak feleségét.
Este így hát elmennek vacsorázni hozzájuk, ahol a Medion család régi barátja, Uveron Timas is ott van, támogatja a fiatalasszonyt, a gyász heteiben. Vacsora során Dracon neszeket hall az emeletről, ahol sejtése szerint nincs senki, így elindul felfelé és szól a házigazdának.
Mire felérnek a behatoló már kimászott az ablakon, miután feltúrta a könyvtárszobát és elvitte a fiatalasszony hagyatéki papírjait.
Dracon a padláson át ered nyomába a tetőkön, Arnius és Korrak az utcán próbálnak elébe kerülni, míg Athar a házigazdáikkal marad. A betörő azonban sikeresen megszökött.

Közben Sireftől megtudják, hogy a hagyatéki papírok közt volt egy furcsa üzenet is apjától, amire nagyjából fel is tudott idézni:
Kedves lányom, bízom benne, hogy semmiféle nehézséggel nem találkozol az életben, örökséged révén boldogan és nyugalomban élhetsz. Néhány dolog azonban rejtve van előtted is és jó okból. Ha minden rendben van, nem szükséges ismerned a részleteket. Ám fontos, hogy fel tudd fedni őket, ha úgy hozza szükség. A titkokra, melyeket megígértem, hogy megőrzök, ezüst gyertyák fényével fedheted fel.Mivel ezen irat kerülhet rossz kezekbe is, itt csak annyit írok le neked kis üzleti titkomról: Aundair felénk eső határvidékein ugyan ragyogóan zöld a fű és gyarapszik ott a nyáj, de az aranyat távolabb kell keresni!

Azt is elmondja, hogy apja korábban is utalgatott már arra, hogy elképzelhető, hogy örökségét meg kell védelmeznie. Amikor vége lett a nagy háborúnak, akkor adta oda neki apja díszes ezüst tőrét, mondván, neki már nincs rá szüksége, de a lányának még lehet. Korrakban felmerült az ötlet, hogy esetleg a tőr markolatában rejtőzhet valami, és amikor végül hozzá került megvizsgálásra, beigazolódott sejtése, egy kis papírdarab került elő, a következő mondattal:
Cyre: ez kívül zöld, ám szívében ezüst lánggal ég.

Arra jutottak, hogy a lány öröksége (ami egyébként egy malomból, két pékségből, az alkimista laborból, Thrán és Breland közti posztókereskedelmi vállalkozás egyheted részvényéből és egy Lhazar város kereskedelmi képviseletéből áll) valamiféle titkot rejt. Valószínűsítették, hogy az alkimista laborban lehet ez a titok és az eltűnt alkimista alkalmazott tudhatott valamit. Uveronnak eszébe is jut, hogy a halotti toron különösen lerészegedett ez a bizonyos Zoder Imas és motyogott valamit a sors igazságszolgáltatásának szeszélyeiről.

Siref kíséretében átmentek még este az elhúnyt házába, hogy azt is átkutassák. Míg Athar és a fiatalasszony elbeszélgettek, addig a többiek megtalálták egy portré mögé elrejtve a titkos kód harmadik darabját:
Vörösen ég a Karrn határ, a messzeségben ragyognak csak ezüst fénnyel a békés csillagok.

Éjfélre járt az idő már, mikor átmentek az alkimista laborba. A labort őrző inast egy fiatal lánnyal kapták rajta ott. A lány elsietett, Athar pedig hazakísérte az ekkora már fáradt Sirefet, majd csatlakozott a többiekhez a labor átkutatásában.

A belső szentélyecskében, a sekrestyetartó szekrény mögött találtak is egy titkosajtót, továbbá azt is megállapították, hogy a szekrényt nemrég elhúzták: valószínűleg azok, akik előző éjszaka betörtek.
Leereszkedtek a szűkös járaton, és a szentély alatt egy boltíves pincehelyiségbe jutottak, ahol a padlón egy labirintus volt kirakva mozaikokból, körülötte pedig négy állványon egy-egy kallantyú. Feltűnt még, hogy a mennyezetben mindegyik oldalt négy-négy ezüstös lencse van, pont olyanok, mint a felettük levő szentélyben a gyertyatartó állványok alján.

Elkezdték óvatosan vizsgálgatni a helyiséget, amelyet mágia szőtt át, és mikor Athar fent elkezdte meggyújtani a gyertyákat, lent a mennyezeten levő lencsékből fénysugarak vetültek a labirintus különböző pontjaira. Fent négy darab 4×4-es gyertyatartó állvány volt és hamar kikísérletezték, hogy minden oszlop egy-egy fényforrásnak felel meg lent, aminek a színe attól függően változik, hogy hány gyertya ég fent:
1 – ezüst
2 – arany
3 – vörös
4 – zöld

Mivel a titkos kód üzenetekben is ezek a színek szerepeltek, az országok pedig Thránból nézve a négy átlós égtájban helyezkedtek el, megpróbálták ennek megfelelően beállítani a sarkok megvilágítását (ugyanis a labirintus sarkainál levő pontokon mindig két-két szélső fényforrás fénye egymásra vetült). Épp beállították a színeket, amikor rájöttek, hogy az állványokon levő kallantyúkkal pedig a belső négy fényfolt színét tudják állítani, amik eddig ezüst színnel derengtek.

1. Próba
A00E
0ZV0
0AE0
V00Z

Így beállítva végül ráléptek a labirintusra, amelyről már korábban megállapították, hogy egy nyomólap. Azonban a sötéten hagyott pontokról fekete energia örvények robbantak ki és a tomboló negatív energia mindannyiukat legyengítette.

2. Próba
AEEE
EZVE
EAEE
VEEZ

Az előbb sötéten hagyott foltokat most ezüstszínűre állították be és most már óvatosságból csak Athar tartózkodott lent. A fényfoltokból fénycsíkok indulva elkezdték bejárni a labirintust, és egymással találkozva ezüstös derengést bocsátottak ki, majd ezüst lángokkal lobbantak a szerencsétlen lovag képébe, aki megégve, leperzselt szemöldökkel és kormos hajjal vánszorgott fel. Lomas aggódva jött hátra hozzájuk, hogy ugye nem robbantják fel a labort?

3. Próba
AAEE
AZVE
VAEZ
VVZZ

Harmadszor Korrak ment le. Ismét elindultak a fénycsíkok, a pajzsa mögé behúzódó törpe ennél többet nem látott, csak hogy különféle színű lángok töltik be a pincét néhány hosszúnak tűnő és rendkívül fájdalmas pillanatra kohóvá változtatva azt.

View
Rejtélyes örökség II
Hőseink sötét titkokra bukkannak a titkos laborban, majd Aundairba indulnak

Hőseink megfejtették a lejárat működésének a titkát, és a megfelelő gyertyákat meggyújtva és a pinceszobában levő mozaikra ráállva az lelebegett velük egy mélyen levő titkos pincébe.

A föld alatti komplexum három nagyobb csarnokból és azokból két oldalra nyíló hat kisebb szobából állt. Az első csarnok étkező volt, mellette hálószobákkal, a második műhely, raktárral és főnöki szobával, a harmadik pedig egy labor, ötvöskemencével és egy ember leszíjazására alkalmas kőasztallal valamint a kutatások eredményeit tároló raktárakkal.

A komplexum nagyját kiürítették, de maradt hátra néhány papír és kellék, hogy a harmadik csarnokot lezáró mágiát időről időre meg tudják erősíteni. Ez a védővarázslat, az ajtó felett látható ezüst szem, nem behatolók ellen védett, hanem ellenkezőleg, egy bebörtönző jellegű bűbáj volt. A harmadik csarnokba vezető ajtó mellett egy széles pengéjű byeshk rövidkard lógott a falon, vész esetére.

Az igazán érdekes dolgokat a belső raktárakban találták meg, el is hívták gyorsan Sirefet, hogy mit tegyenek az “örökségével”. Az egyik raktárban fagyasztó varázsfolyadékban tárolt szimbióták voltak: egy szemben végződő pióca fel volt boncolva, de egy fura, karmos kéz jellegű lény és két további szemben végződő csáp életben volt. A byeshk tőr és a kemence segítségével elpusztították őket, bár az elsőnek még sikerült villámot lőnie a szakszerűtlen “laboránsokba”.

A másikban pedig lezárt fa dobozok voltak, melyeket végül széttörtek, mert a zárat feltörni nem sikerült. Benne ezüstből készült csápos szemgolyók voltak, amelyekhez ha hozzáértek azok megmozdultak. Három ilyen tárgyat találtak, melyeket Siref magához vett: ha bárki más megtalálná itt ezeket, nagy bajba jutna, hogy apja birtokán titkos laborban embertelen kísérleteket végeztek.

Észrevették, hogy az alkimista labort megfigyelés alatt tartják, ezért cselt eszeltek ki. Dracon szándékosan ügyetlenül játszva a titkosügynököt, bemegy a laborba, majd köpenye alatt valamit rejtegetve távozik onnan, és az őt követő kémet egy sikátorban csapdába csalják. Minden a terv szerint haladt, de sajnos túlbecsülték ellenfeleiket. A közeli borkereskedőtől leselkedő kém egy hordóra támaszkodva békésen átaludta az egész színjátékot.

Mikor az intrika kudarcot vallott, hőseink a nyers erőszakhoz folyamodtak és becibálták az ügyetlen kémet egy sikátorba, ahol kicsit bizarr beszélgetés vette kezdetét. Végül megtudták, hogy Evascen ir’Melbeon, Astegart hercege, Emirdon grófja, a megbízója, egy rojalista nemes. A herceg arról, hogy valami zajlik itt az alkimista laborban, a város püspökénél lévő kémei alapján értesült, ezért küldte ide emberét, aki arra bíztatta a csapatot, hogy keressék fel a herceget, aki bőkezűen hajlandó fizetni bármilyen olyan információért, ami a papságot kompromitálná.

Ezen az ajánlaton ugyan elgondolkoztak, de arra jutottak, hogy bárminemű leleplezés Sirefet nagy bajba juttatná, ezért az ügy eltusolása mellett döntöttek. Az alkimista tanoncot Siref elküldte a Lhazar hercegségekben lévő kereskedelmi lerakatába (bár Dracon felvetette, hogy egyszerűbb lenne megölni), az Ezüstszemeket pedig elrejtette a városon kívül, addig is amíg eredeti gazdái nem kezdik keresni.

A csapatot bőségesen megjutalmazta és azok elindultak Moran d’Lyrandarral (Siref apósával) Aundairba. Épp indulásuk előtti éjszakán történt, hogy ismeretlen katonák betörtek az alkimista laborba, lementek a titkos pincébe és mindent eltűntettek onnan.

Eyre hónap 19
A repülő hajó elindult Aundairból, fedélzetén az Ezüst Láng kereszteseivel, akik a likantrópok elleni harcban akarnak segíteni Vandirában. Több híresség van köztük, Celastair ir’Deyrolis a legendás lovag, barátja Egen Vallari kapitány két háborús hős, és Ossul Sarhain ir’Vizion mágus.
További társaik: Beriel Orlon,Calemi ir’Mozzavan és Valadis ir’Fean lovagok, Gerderin ir’Fean volt püspök, Emielli ir’Maydolis az elbűvölő és harcias papnő, testőrnőjével Irulannal.

Eyre hónap 20
Aundairba érve grifflovasok a hajót egy közeli városhoz irányítják, ahol több órás átvizsgáláson esnek át. Ugyan a keresztesek érkezése diplomáciailag elő lett készítve, de az aundairi őrparancsnok mindent megtesz, hogy belekössön a thrániakba. Végül egy hivatalnokot megfigyelőnek a hajón hagynak és tovább engedik őket.

Eyre hónap 21
Az aundairi hivatalnok, láthatóan feszülten felsétál a fedélzetre és ott egy varázstekercset felolvasva elszabadítja a hajót működtető elementált. A hajó zuhanni kezd, ráadásul pár pillanat múlva egy tűzrobbanás történik a fedélzetközben, az öngyilkos merénylő elég a lángokban. Hőseink Dracon kivételével még feljutnak a fedélzetre, de a becsapódás ellen semmit se tehetnek. Arnius és Athar még épp annyi ideig megőrzik eszméletüket, hogy lássák: a hajót mintha magába nyelné a föld…

View
Khyberi jótevő II
Hőseink az útmutatás alapján megtalálják a Szürke Szentélyt, majd folytattják a barlangok felderítését

Eyre 23, Khyber, föld alatti dzsungel-barlang

Mivel hőseink nem akarták megkockáztatni a pókhálóval benőtt hídon az átkelést, ezért azt találták ki, hogy egy két gerenda méretű fából készítenek saját hidat maguknak, és ott, ahol a túloldalról kiemelkedő szikla takarja az erőd irányából a partot, átkelnek.

A megfelelő fák kivállogatása során Korrak egy hurokcsapdára talált, ám még időben kirántotta belőle lábát és a fára felmászva boldogan tették el a kötelet, mondván ez pont kapóra jön most nekik. Míg Korrak fát vágott, a többiek aggódva őrködtek, hogy vajon a fejszecsapások hangja milyen ellenséget csal majd oda hozzájuk. Nos, egy óriás pók volt az, mely Arniust meglepte, amint hatalmas ugrással a semmiből rávetette magát. Korrak volt legközelebb és isteni útmutatásra bízva magát vágtatva rohamozott a páfránylevelek és bozótok közt, de a pókot jócskán elvétve a földre csapott le, földrögökkel borítva be a küzdő feleket. A többiek is megérkeztek hamarost és együttesen legyűrték a méretes (majd méteres!) bestiát, aki addigra azért alaposan megcsócsálta Arniust.

Athar népi bölcsességekre alapozva meg akarta etetni a pók húsát Arniussal, hogy a mérget hatástalanítsa, de az inkább bízott saját magában és kiszívta a mérget a sebből. Eközben már hüvelyknyi páncélzott kukacok érkeztek a póktetem megdézsmálására. Ez után munkálatukat zavartalanul befejezték, bár Dracon mintha több lény neszezését hallotta volna, miközben Korrak és Athar a farönkök összekötözésén dolgozott.

Négyen gyorsan átvitték az összetákolt két fatörzset a kopár parton, és a szikla fedezékében izzadva és küszködve nagy nehezen felállították és átdöntötték a szakadék felett. Elsőnek Dracon indult át, ám elvesztve egyensúlyát le is zuhant róla, de szerencsére a derekára kötött biztosító kötélnél fogva Athar megtartotta és felhúzta.

Aggódva állapították meg, hogy a kötél bizony némileg elszenesedett, nem biztos, hogy még egy ilyen rántást kibír, mikor Arniusba és Korrakba egy-egy goblin nyílvessző állt bele. A hátuk mögül goblin kiabálást és kurjongatást hallottak, mire Arnius hirtelen riadalmában átrohant a a gerendákon a túloldalra. A többiek ugyan kevésbé magabiztosan, de követték, de a legutolsónak induló Korrak alatt kimozdultak a gerendák és a törpe a lávába zuhant.

Athar hirtelen ötlettől vezérelve, minden erejét megfeszítve megrántotta a farönköket és lefordította a lávafolyamba. Korrak egy meggyújtott farkú mókust megszégyenítő sebességgel mászott fel a farönkön, testét így is borzalmas égési sérülések borították, alig élt és páncélja, pajzsa is szétégett, akárcsak ruházatának jó része.

Az erdőbe behúzódva pihentek egy órát, varázserejükkel felgyógyították Korrakot szörnyű sérüléséből, majd megvizsgálták a Szürke Szentélyt, ugyanis a kiugró szikla, aminek fedezékében tevékenykedtek az volt maga. A tigris vésetekkel díszített kopott kőoltáron egy törpe írással bevésett titkosírást találtak, melyet egy-két óra alatt megfejtettek:

Ki a védelmet keresi amaz ellen, kövesd útmutatásunkat. Készíts egy szobrot, mely tigrist ábrázol. Legyen kezében kard és korbács, mellyel fenntartja a rendet. A szobor arányaihoz szolgájon hatalmas urunk neve minta gyanánt. Szobrot nyelje el a láng, majd térjen vissza belőle. Nyelje el a jég, majd térjen vissza belőle. Nyelje el a föld, majd térjen vissza belőle. Végül saját leheleteddel keltsd életre azt. Hogy leheleted tiszta legyen tartóztasd meg testedet előtte egy napon át, ne egyél, ne igyál és ne legyen részed gyönyörben. Az így elkészített szobor védelmezni fog téged három napon át.

Némi tanakodás után arra jutottak, hogy az említett név nélkül hozzá se tudnak kezdeni a talizmán készítéséhez, úgyhogy visszamennek a túloldali épülethez, ahol a gyaloghintós hölgytől megpróbálják megtudni a helyi úr nevét. Így hát végül mégiscsak átkeltek a kőhídon, melyet kígyóminták díszítettek, de előtte Dracon egy tűzgömb varázslattal (melyet a goblin sámántól szerzett pálcából idézett meg) leégette a pókhálókat róla, mivel a hagyományos tűz nem fogta őket.

Az túloldali épületet, melynek homlokzatát egy elefántfej díszítette, azonban már elhagyatottan találták meg, és hiába kutakodtak, nem találtak bejáratot a félgömb alakú építménybe. Dracon felvetette, hogy könnyedén lehet, hogy egy elefánt-fejű ráksasza börtöne ez, talán nem is baj, ha nem háborgatják.

Ekkor már két napja nem ettek, úgyhogy Korrak elment ételt keresni, egy kicsit büdös kicsit édes, tök méretű gyümölccsel és egy rákkal tért vissza. Bátorságukat összegyűjtve megették őket, csak Arniusnak feküdte meg a gyomrát a dolog. Éjszaka egy félreeső helyen tábort vertek, azonban egy egész hordányi rák támadt rájuk, de a mindent elsöprő törpe hempergés megtörte a rákok harci kedvét, az “epikus” küzdelem végeztével pedig vagy tucatnyi, tenyérnyi méretű rákot süthettek meg elemózsia gyanánt.

Eyre 24, Khyber, föld alatti dzsungel barlang

Másnap reggel úgy döntöttek, hogy visszatérnek a zöld gombákkal benőtt sötét barlangba, és felderítik mi van annak a másik végén. Még a dzsungelben azonban visítást hallottak, egy furcsa, denevér-fejű, lajhár-testű szőrös lényt láttak egy pókhálóban vergődni, ahonnan Athar kiszabadította, bár a háló gazdája kifejezésre juttatta nemtetszését eljárása ellen. Jópár csapás és Dracon tűzsugara elől a pók végül felmenekült a fára, de Dracon varázslövedékei kivégezték. Vagy tíz méter magasból zuhant le és placcsant szét Athar és Korrak lábánál. Korrak egyébként eljátszott a gondolattal, hogy leüti a szőrös állatot, hátha ehető, de végül Athar szabadon engedte.

Visszatérve a sötét barlangba varázsfények derengésénél a bal oldali fal mentén haladtak egy mérföldet is talán, mikor két goblinba botlottak, akik nem túl nagy meggyőződéssel azt vitatták meg, hogy kivágják-e a gombát, amiért küldték őket, vagy menjenek haza azt mondván, hogy még éretlen volt.

Tovább haladva elérték a barlang túlsó végét, ahol egy járattá szűkült, azt követve pedig egy minden eddiginél nagyobb csarnokba jutottak, a lávafolyamos-dzsungeles típusból. Közepén egy kráterből három irányba folyt a láva, messze a távolban valami impozáns palotát és előtte fallal körülvett kerttel. Ennél is impozánsabb volt azonban a vulkán és köztük lévő torony, mely felért a száz méter magasban lévő mennyezetig.

Hamarost egy ösvényre bukkantak, ahol megállapíthatták, hogy kevesebb mint egy órával előttük jártak. Utól is érték őket: négy goblin cipelt egy gyaloghintót, amit, kezénél fogva odakötözve, követett Emielli ir’Maydolis, akivel együtt utaztak a hajón. A vöröshajú nő harcias szellemét még az őt korbáccsal noszogató goblin se törte meg, bár tiltakozó kiálltásaiból inkább kétségbeesés, mintsem elszántság érződött. Megpróbálta, amennyire tudta, akadályozni a gyaloghintó haladását.

Ezt látva hőseink nem haboztak, hanem a szép hölgy megmentésére siettek. Rohamuk elsöpörte a hátul menetelő négy goblint, a korbácsost végül Emielli rúgta le. Eközben Arnius nyila leterítette az egyik hordárt is, mire a felborult hintóból egy nő mászott ki. Gyönyörű alakját alig takarta a selyemből készült könnyed ruha, de szépségén sokat rontottak a haja helyén tekergőző kígyók. A meduzza kezében egy íjat tartott és Arniust el is találta lövésével, a három túlélő goblin pedig védelmezőn úrnője elé sietett, miközben Athar elvágta Emielli kötelét.

A medúza törpe nyelven felszólította őket, hogy adják vissza a lányt, és megtudták tőle, hogy Rey sahnak, eme birtok urának a háremébe viszik, adó gyanánt. Közben Emielli elhadarta, hogy a hajó több túlélője is a medúzzák várában raboskodik. A medúza felajánlotta, hogy beállhatnak katonaként a szolgálatába, ha a lány átadásával bizonyítják megbízhatóságukat, és röviden ecsetelte nekik, hogy ennél jobb sorsuk itt úgyse lehet: vagy a vadállatok végeznek velük előbb utóbb, vagy a helybéliek, esetleg rabszolgaként végzik.

Amikor Korrak tolmácsolásában Athar a hazatérésről kérdezett, a medúza csak kacagott rajtuk és elmondta, hogy mivel a sah, aki egy ráksasza nemes, be van ide börtönözve, senki más élő sem hagyhatja el a birodalmat, még a sah saját gyermekei sem. Ismét rátért az ellenállás kilátástalanságára, hogy ha más nem, a ráksasza gyermekei fogják őket levadászni, úgyhogy felszólította őket, hogy adják vissza a lányt és ezt gesztikulációval is értésükre adta, hátha a törpe nem fordítaná le megfelelően mondandóját.

Athar tagadólag megrázta a fejét, és megszorították a fegyverük markolatát… a harc elkerülhetetlennek tűnt.

View
Khyberi jótevő III

Eyre 24, Khyber, Rey-shah birodalma

Mikor Athar megrázta a fejét a medúza félreérthetetlenül gesztikulált felszólítására, hogy adják vissza a kiszabadított papnőt, az a fejét eddig fedő fátyol felé nyúlt… Dracon azonban nem várta meg, míg lehull a lepel, egy adag varázslövedéket küldött a nőbe, majd egy fa mögé futott be. Erre az úrnőjüket védő megmaradt goblinok se maradtak restek és kris-késeikkel rávetették magukat az elöl álló Korrakra és Atharra és a harc ismét kezdetét vette.

A medúzát megpillantva szerencsétlen Emielli kővé változott, de hőseink végig ellenálltak a medúzza átkos varázshatalmának, igaz megpróbálták kerülni, hogy fejére pillantsanak. Kemény harc árán, de levágtak két goblint és megfutamították a medúzzát és a megmaradt egyetlen goblint, ez utóbbit Dracon a bozótba kergetett és lefejezett, előbbinek pedig Arnius ugyan utána küldött egy nyílvesszőt, de elvétette.

A felborult gyaloghintót átkutatva csak apró csecsebecséket találtak, valamiféle gyümölcsbort, illatszert, ezüst rudakat egy zacskóban, és újabb jáde korongokat. Korrak vezetésével a medúza nyomait követték, amelyek elvezettek a barlang közepén magasodó, mennyezetig felérő gigászi toronyhoz. Innen közelről megállapították, hogy ez vagy száz méter magas, erkélyek, teraszok, oldaltornyok vannak kifaragva benne, lábánál pedig egy külső kőfal veszi körbe, a kapuban pedig hobgoblin őr strázsált.

Ezt látván hőseink úgy döntöttek, inkább felderítik a barlang távolabbi részeit, és elindultak jobbra, ahol a lávafolyam elhagyja a barlangot. Itt egy oldalsó csarnokot találtak, amely szélén egy kunyhókkal körbevett torony állt. Közelebb lopózva goblinokat láttak a kunyhók körül, amint épp óriás pókok húsát füstölik és valamiféle gyíkbőrt szárítanak, mielőtt azonban közelebb mentek volna, hogy kifosszák a szerencsétlen goblinokat (Korrak nagyon nyughatatlan volt, amióta páncélja és pajzsa odalett a lávában), patadobogást hallottak a hátuk mögül. Elrejtőztek hát, csak Dracon és Arnius leselkedett tovább. Ők egy kőtestű bika hátán lovagoló feketepárduc fejű páncélos-köpenyes alakot pillantottak meg, egy hatalmas lándzsával kezében. Amikor elhaladt rejtekhelyük előtt a bika megállt szimatolni, orrából zöldes gáz pöfögött elő, majd továbbment. A goblinok kinyitották számára a torony masszív kapuját és ő belovagolt rajta.

Ezek után hőseink inkább úgy döntöttek, hogy visszamennek a kis goblinok falvába, akiket már megérkezésükkor kellően terrorizáltak, és folytatják annak a környének a felderítését. Találtak is a zöld gombás barlangban egy elhagyatott várost, az egyik ház emeletén berendezkedve letáboroztak, hogy pihenjenek.

Eyre 25, Khyber, Rey-shah birodalma
Éjszaka, míg fehér, vak rákok neszezgettek a romváros kövei közt, Arniust megszólította a hang. Elmondta neki, hogy a kaput őrző szörny legyőzéséhez a védőtalizmán nem elég, szükségük lesz az összetartozás láncára is. A lánc a Szürke Szentélyen túl, a Templomok Barlangjában, a Táncosok Templomának romjai közt van elrejtve, egy kidőlt oszlop alatt. A láncot derekukra kell kötniük, másik végét pedig az oltárhoz és úgy meggyújtani az oltár tüzét.

Kipihenvén magukat folytatták útjukat és visszaértek a goblinok falvába, ahol először magukhoz tértek idelent. A goblinok tisztes távolból figyelték őket, amint a falu közepén lévő kis tavacskát felderítik. Agyagot kerestek ugyanis a védőtalizmánok elkészítéséhez, úgyhogy Korrak alámerült, de nem érte el a feneket. Ezért aztán egy nagy követ vettek, amire fényvarázst helyeztek és azzal kezdett el lemerülni Korrak.
A néhány méter átmérőjű barlangtóban merült hát le, mikor valami furcsaságot pillantott meg. A barlang falától elvállt valami fekete folt, valami összefüggő sötét alak, ami hullámmozgással kilibbent középre és elindult feléje. Korrak elengedte gyorsan a követ és felfelé kezdett úszni, veszélyesnek ítélve meg a további búvárkodást.

A goblin falut elhagyva arra lettek figyelmesek, hogy valami fény gyúlt ott a romos épület emeletén. Eszükbe jutott a díszes parázstartó, amihez hasonlót egyébként előző este a romváros szentélyében is találtak. Visszatértek hát, de hiába próbáltak lopakodni, a goblinok kiszúrták őket. Előjött öt goblin a romos kőépületből, és próbálták kézzel-lábbal-íjjal magyarázni, hogy jobb ha távoznak innen. Az egyik goblin mutogatta, hogy fussanak, majd rájuk rohant nagy kiabálással, de mikor nem tágítottak megtorpant. Végül Arnius elcibálta a makacskodó Dracont.

Ezt követően a két nagy barlangot összekötő meredek padlójú barlangnál elindultak lefelé, míg nem elértek egy újabb hatalmas csarnokba, melyet kék gombák borítottak, távolból pedig vízesés zúgását hallották, úgyhogy arrafelé indultak el, hátha találnak agyagot.

Még mielőtt odaértek volna egy nagy lény lábnyomait találták meg, amelyet a barlang sziklafalába vájt odújáig követtek. Arnius be is szimatolt a furcsa szagú barlangba, ahonnan elődübörgött lakója, egy harcias Umber Hulk. Korrak és Athar megállították a lényt, Arnius pedig mögé ugrott, míg Dracon épp visszatért dolgáról…a szörny vad volt és veszedelmes, ráadásul tekintetével megbabonázta a szerencsétlen törpét, aki időnként szédelegve tántorgott, míg társai küzdöttek, de aztán újra csatlakozott a harchoz, és a kemény kitinpáncél ellenére egymás után ejtettek súlyosabbnál súlyosabb sebeket a lényen, aki megfordult és a barlangja bejáratát elálló Arniust megpróbálta még utolsó erejéből széttépni, szerencsére sikertelenül.

Épp a dög tetemét cibálták el a barlang elől, hogy Arniust kiszabadítsák, mikor Korrak érthetetlen indíttatásból baltájával Athar karjára csapott. Ezt kicsit furcsállották, de végül is rendre tértek az eset felett. Felderítették a lény odúját, ahol néhány döglött póktetemet és egy törött goblin kris-kést találtak csak, majd ezután elmentek a vízeséshez.

Arnius először is ellenőrizte, hogy nincsenek-e pirannák a vízesés alatti medencében, majd Dracon és Athar fürdeni mentek, míg Korrak őrködött. Dracon bement a vagy ötven méter magasságból alázúgó vízesés mögé, ahol azonban fentről egy érthetetlen nyelven beszélő öblös hang szólította meg, mire oda se nézve, rémülve ugrott ki.

Rohanva futottak ki felkapni levetett ruhájukat és fegyverüket, mikor is egy beholder lebegett ki a vízesés mögül. Rémültükben először földbe gyökerezett a lábuk, majd futni kezdtek, Korrak azonban visszavonulás közben varázsolni próbált…de a szemzsarnok tekintete alatt hiába, Athar pedig fedezte Korrakot. Így aztán kettejükre lecsapott a beholder két sugara, Athart lassítás varázslat kerítette hatalmába, Korrak kezén pedig, ahol a sugár hozzáért, csúnya seb nyílt.

Veszett menekülés vette kezdetét, szerencsére a lassan lebegő szemzsarnok elől még a mágikusan lelassított Athar is el tudott menekülni. Azonban a gombaerdőben elkeveredtek egymástól, és míg hárman összegyűltek, Athar magára maradt. Egy gombának vetett háttal felöltözött, majd fáklyát gyújtott, hogy lásson. Ezt szerencsére észrevették társai, de a szemzsarnok is, aki fentről a mit sem sejtő Athar felé lebegett. Arnius rálőtt a beholderre, Dracon pedig rávarázsolt, majd odakiálltottak Atharnak. Dracon épp a legjobb pillanatban bukott le egy gomba mögé, ugyanis a beholder szeméből kicsapó zöld sugár porrá omlasztotta fedezékét, míg egy másik sugár Athart ragadta meg és próbálta felemelni, de sikerült leküzdeni a varázslatot. Ismét felöltötték hőseink a nyúlcipőt és meg sem álltak a nagy barlangcsarnok kijáratáig…

View

I'm sorry, but we no longer support this web browser. Please upgrade your browser or install Chrome or Firefox to enjoy the full functionality of this site.